1940-ben ezen a napon 300 német bombázó támadott Londonba, az egymást követő bombázás 57 éjszaka első napján. Ez a „blitzkrieg” (villámháború) bombázása 1941 májusáig folytatódna.

Franciaország sikeres megszállása után csak idő kérdése volt, hogy a németek a csatornán át Anglia felé fordítsák látnivalóikat. Hitler alázatos, semlegesített Nagy-Britanniát akarta, hogy beavatkozás nélkül koncentrálhasson a keleti terveire, nevezetesen a Szovjetunió földi inváziójára. Június óta a csatorna angol hajóinak támadása történt, és légi csaták zajlottak Nagy-Britannia felett, miközben Németország a szárazföldi invázió elõtt megpróbálta lerombolni a királyi légierõket. De mivel Németország nem tudta megrontani Nagy-Britannia légierőjét, különösen a Nagy-Britannia csata során, Hitler megváltoztatta a stratégiáit. A földi inváziót most már irreálisnak találták; ehelyett Hitler a puszta terrorot választotta a választott fegyverének.

A brit hírszerzés a közelgő bombázás bevezetésével foglalkozott. A német bárkák nagyszabású mozgalmának a csatornán és a német kémek kihallgatása során a helyes következtetéshez jutottak. Sajnos éppen a londoni dokkok szenvedték el a Blitz első napjának támadását. A nap végére a német repülőgépek 337 tonna bombát dobtak le Londonra. Annak ellenére, hogy a polgári lakosság nem volt az elsődleges cél azon a napon, London legszegényebb területein - a East End a szó szoros értelmében érezte a csapadékot - a rejlő bombák közvetlen ütései, valamint a tüzek miatt, amelyek kitörtek és elterjedtek a közelben. Ma délután és este négyszáznegyvennyolc civil polgárt öltek meg.

Kicsit délután 8 órakor a brit katonai egységeket figyelmeztette a „Cromwell” kódnév, vagyis a német invázió már megkezdődött. Vészhelyzet alakult ki Angliában; még a honvédelmi egységeket is készen állták. A háború egyik kulcsfontosságú stratégiai hibája Hitlernek a brit nép akarata és bátorságának következetes alábecsülése volt. Nem futtatnák őket, vagy alávetnék őket. Harcolni fognak.