1968. augusztus 20-i éjszaka körülbelül 200 000 Varsói Paktum-csapata és 5000 tartály támadja meg Csehszlovákiát, hogy összetörje a „prágai tavaszt”, a kommunista ország rövid liberalizációs időszakát. A csehszlovákok nyilvános tüntetésekkel és más erőszakmentes taktikákkal tiltakoztak az invázióval, ám ezek nem feleltek meg a szovjet tankoknak. Alexander Dubcek első titkár liberális reformjait visszavonták, és utódja, Gustav Husak vezetésével megkezdődött a „normalizálás”.
A szovjet kommunisták 1948-ban megragadták Csehszlovákia demokratikus kormányának irányítását. A szovjet vezető, József Sztálin akaratát kényszerítette Csehszlovákia kommunista vezetõire. Az országot 1964-ig sztálinista államként kezelték, amikor egy fokozatos liberalizációs tendencia kezdõdött. A csekély gazdasági reform azonban sok csehszlováknak nem volt elegendő, és 1966-tól kezdve a hallgatók és az értelmiségiek aggódtak az oktatás megváltoztatásán és a cenzúra megszüntetésén. Antonin Novotny első titkár problémáit tovább súlyosbította a szlovák vezetők ellenállása, köztük Alexander Dubcek és Gustav Husak, akik azzal vádolták, hogy a központi kormányzat cseh uralom alatt áll.
1968 januárjában Novotny első titkárát Alexander Dubcek váltotta fel, akit a Csehszlovák Központi Bizottság egyhangúlag megválasztott. A hatalmi bázisának biztosítása érdekében Dubcek felhívta a nyilvánosságot, hogy támogassa a javasolt reformjait. A válasz túlnyomó volt, és a cseh és a szlovák reformátorok vette át a kommunista vezetést.
Az új vezetés áprilisban nyilvánosságra hozta „Cselekvési Programját”, amely demokratikus választásokat, Szlovákiának nagyobb autonómiát, a szólásszabadságot és a vallás szabadságát, a cenzúra eltörlését, az utazási korlátozások megszüntetését, valamint a nagy ipari és mezõgazdasági reformokat ígérte. Dubcek kijelentette, hogy „emberi arcú szocializmust” kínál. A csehszlovák közönség örömmel fogadta a reformokat, és Csehszlovákia régóta stagnáló nemzeti kultúrája megkezdte virágzását az úgynevezett prágai tavasz alatt. Június végén közzétették a „Két ezer szó” néven ismert petíciót, amely a teljes demokrácia további gyorsabb haladására szólított fel. A Szovjetuniót és annak műholdait, Lengyelországot és Kelet-Németországot riasztónak találta a kommunizmus küszöbön álló összeomlása Csehszlovákiában.
A szovjet vezető, Leonid Brežnev figyelmeztette Dubceket a reformok leállítására, de a csehszlovák vezetőt népszerűsége felkelt, és elutasította a leplezett fenyegetéseket.Dubcek nem volt hajlandó részt venni a Varsói Paktum hatalmainak különleges ülésén júliusban, de augusztus 2-án beleegyezett abba, hogy találkozik Brežnevrel a szlovák Cierny városában. Másnap az Európa Európa kommunista pártjai képviselői találkoztak a szlovák fővárosban, Pozsonyban, és közleményt adtak ki, amely azt javasolja, hogy enyhítsék a nyomást Csehszlovákia ellen a sajtó szigorúbb ellenőrzése ellenében.
Augusztus 20-i éjszaka azonban közel 200 000 szovjet, kelet-német, lengyel, magyar és bolgár csapata támadt Csehországban, a második világháború vége óta Európában legnagyobb katonai erõvel. Az invázió fegyveres ellenállása elhanyagolható volt, ám a tüntetők azonnal az utcára mentek, utcai táblákat tépve annak érdekében, hogy megzavarják a betolakodókat. Prágában a Varsói Paktum csapata költözött, hogy megragadja a televízió és a rádióállomások irányítását. A Prágai Rádióban az újságírók megtagadták az állomás feladását, és mintegy 20 embert öltek meg, mielőtt elfogták. Más állomások földalatti helyzetben voltak, és néhány napig sikerült sugárzni, mielőtt helyüket felfedezték.
Dubcek-t és más kormányvezetõket fogva tartották és Moszkvába vitték. Eközben széles körű tüntetések folytak az utcán, és a Varsói Paktum csapata több mint 100 tüntetõt halott le. Számos külföldi nemzet, köztük Kína, Jugoszlávia és Románia elítélte az inváziót, de jelentős nemzetközi lépéseket nem tettek. Csehszlovákia szellemi és üzleti elitének nagy része tömegesen menekült Nyugatra.
Augusztus 27-én Dubcek visszatért Prágába és érzelmi beszédében bejelentette, hogy beleegyezik abba, hogy korlátozza reformjait. A kemény vonalú kommunisták pozíciókat szereztek a kormányában, és Dubceköt fokozatosan kénytelen volt elhagyni progresszív segélyeiről. Egyre elszigeteltebbé vált mind a nyilvánosságtól, mind a kormányától. Miután 1969 áprilisában kibontakoztak a szovjet elleni zavargások, első titkárnává vált, őt helyettesítette Gustav Husak, „realista”, aki hajlandó volt együttműködni a szovjetekkel. Később Dubcek-t kitelepítették a kommunista pártból, és Pozsonyban székhellyel rendelkezõ erdõfelügyelõvé tették.
1989-ben, amikor a kommunista kormányok összeomlottak Kelet-Európában, Prága ismét a demokratikus reform tüntetésének színtere lett. 1989 decemberében Gustav Husak kormánya elfogadta a többpártos parlament követeléseit. Husak lemondott, és közel két évtized alatt először tér vissza a politikába az új parlament elnökeként, amely később drámaírót és Vaclav Havel volt disszidenst választott Csehszlovákia elnökévé. Havel a prágai tavasszal vált hírnévre, a szovjet fellépés után betiltották a játékát, és útlevélét elkobozták.
