A 20. század elején az Egyesült Államok Fejlesztési Irodája hatalmas gát terveit dolgozott ki az Arizona – Nevada határon, hogy megkönnyebbítse a Colorado folyót, és víz- és vízenergiát biztosítson a fejlődő délnyugatra. A szigorú időkereten belüli építkezés óriási kihívást jelentett, mivel a legénység szén-monoxid-elfojtott alagutakba unatkozott és 800 láb magasságból lógott a kanyon falainak tisztításához. Ez a Nemzeti Történelmi Műemlék, amely a világ legnagyobb gátja az 1935-es befejezésekor, elegendő mennyiségű vizet tárol a Mead-tóban, hogy 2 millió hektár öntözhessen, és népszerű turisztikai célpontként szolgál.
A 20. század fordulóján a gazdák egy csatornán keresztül arra törekedtek, hogy a Colorado folyót a kezdő délnyugati közösségekre irányítsák. Amikor a Colorado 1905-ben áthatolt a csatornákon, létrehozva a Salton-tengert, a tomboló folyó irányításának feladata az Egyesült Államok Regenerációs Irodája volt.
Arthur Powell Davis irodavezetője 1922-ben a kongresszus előtt egy többcélú gát terveit vázolta a Black Canyon-ban, az Arizona – Nevada határon. A Boulder Canyon projektnek nevezték el, az eredeti javasolt helyszín után a gát nemcsak az áradásokat és az öntözést fogja ellenőrizni, hanem vízenergiát termel és értékesít, hogy megtérítse költségeit. Ennek ellenére a javasolt 165 dolláros árcímke néhány törvényhozót érintette, míg a Colorado, Wyoming, Utah, Új-Mexikó, Arizona és Nevada folyó vízelvezető területén működő hét állam képviselői attól tartottak, hogy a víz elsősorban Kaliforniába kerül.
Herbert Hoover kereskedelmi titkár közvetítette az 1922-es Colorado River Compact-et, hogy a vizet arányosan megosszák a hét állam között, de a jogi küzdelem addig folytatódott, amíg a távozó elnök, Calvin Coolidge 1928. decemberében engedélyezte a Boulder Canyon projektet. Az új elnök hozzájárulásainak tiszteletére a belső tér Ray L. Wilbur bejelentette, hogy a szerkezetet Hoover Dam-nek hívják egy 1930-as ünnepélyes ünnepségen, bár a név csak 1947-ben lett hivatalos.
A nagyválság kibontakozása után a reményteljes munkások Las Vegasra szálltak le, és táborba indultak a környező sivatagban a projekt kidolgozásához. A bérelt személyek végül Boulder Citybe költöztek, egy olyan közösségbe, amely kifejezetten hat mérföldre épült a munkaterületről, hogy alkalmazottainak otthont adjon. Időközben az Egyesült Államok kormánya vállalkozót keresett a javasolt 60 emeletes boltív építésére. A szerződést 1931 márciusában nyerte el a Six Companies, az építőipari cégek egy csoportja, amely egyesítette erőforrásait, hogy megfeleljen az 5 millió dolláros merev teljesítési kötvénynek.
Az építkezés első nehéz lépése a kanyon falainak robbantása volt, hogy négy eltérítési alagút jöjjön létre a víz számára. A szigorú határidőkkel szemben a szén-monoxiddal és porral megfojtott 140 fokos alagutakban a munkavállalók olyan körülmények között szenvedtek el, amelyek hat napos csapást idéztek elő 1931 augusztusában. Amikor az alagutak közül kettő teljes volt, az ásatott sziklát ideiglenes karsztgáttá alakították. amely 1932 novemberében sikeresen megújította a folyó útját.
A második lépés a gátot tartalmazó falak tisztítása volt. A kanyon padlója körülbelül 800 méter magasságra felfüggesztett nagy skálák 44 font súlyú fúrókalapácsokkal és fém oszlopokkal lógtak le a kopott anyagot, ami egy rettenetes feladat, amely veszteségeket okozott a leeső munkások, felszerelések és sziklák miatt.
Eközben a szárított folyómeder lehetővé tette az építkezés megkezdését az erőműn, négy szívótornyon és magán a gáton. A cementet összekeverték a helyszínen, és a kanyonon áthelyezték az öt 20 tonnás kötélpálya egyikén, egy friss vödör segítségével, amely 78 másodpercenként eljuthat a legénységhez. A betonhűtés által generált hő ellensúlyozása érdekében közel 600 mérföldnyi csőhurkot ágyaztak be, hogy a víz az öntött blokkokon keresztül keringjen, és a munkások folyamatosan permetezik a betont, hogy nedves maradjon.
Ahogy a gát tömb blokkként felállt a kanyon padlójáról, Gordon Kaufmann építész látványossá váltak. A konstrukció impozáns tömegét hangsúlyozva Kaufmann megőrizte a sima, ívelt arcokat. Az erőmű futurisztikus érintést kapott az ablakok vízszintes alumínium bordáival, míg belső részét úgy alakították ki, hogy tisztelegje az indián amerikai kultúrákat.
A víztesttel, amely Mead-tóvá válik, már a gát mögött megduzzad, 1935-ben a kanyon padlója fölött 726 lábnyira öntötték és tetejére dobták az utolsó betontömböt. Szeptember 30-án egy 20 000 fős tömeg figyelte Franklin elnököt. Roosevelt megemlékezik a csodálatos szerkezet befejezéséről. Körülbelül 5 millió hordó cement és 45 millió font vasbeton került a világ akkoriban a legmagasabb gátjába, amelynek 6,6 millió tonna betonja elegendő volt San Francisco és New York City közötti út elkészítéséhez. Összesen körülbelül 21 000 munkavállaló járult hozzá a szerkezet építéséhez.
A Hoover Dam teljesítette azt a célkitűzést, hogy az egy vad vadon élő Colorado-folyót elterjessze a károsodott délnyugati tájon, és ösztönözze olyan nagyvárosok fejlődését, mint Los Angeles, Las Vegas és Phoenix. A 2 millió hektáros öntözésre képes 17 turbina elegendő villamos energiát generál ahhoz, hogy 1,3 millió házat táplálja. A gátot 1985-ben nemzeti történelmi mérföldkőnek, és 1994-ben az Amerika hét modern építkezésének csodájának jelölték. Évente mintegy 7 millió látogató érkezik, míg a Mead-tó, a világ legnagyobb tározója további 10 millió embert foglalkoztat népszerű rekreációs területként.
