A német csapatok körében terjedő halálos influenzajárvány ellenére a Német Főparancsnokság úgy dönt, hogy 1918 nyarán folytatja a Nyugati Front szövetségeseinek megújított támadását, és július 11-én teszi meg végső tervét.

Az úgynevezett spanyol influenza, egy szokatlanul erős influenza törzs, 1918-ban elterjedt Észak-Amerikában, Európában és végül a világ minden táján, több millió ember életét követelve. Az Első Világháború, a férfiak hatalmas mozgásával, szoros körülmények között, szélsőséges körülmények között, kétségkívül szerepet játszott a járványban. A középhatalom, a Németország és az Ausztria-Magyarországért harcoló katonákat különösen súlyosan sújtotta a vírus, 1918 elején kezdve, ahogy a szövetségesek készen álltak a nyugati fronton zajló német tavaszi támadások leküzdésére.

Miután Ausztriát-Magyarországot az első világháború harmadik évében gyakorlatilag katonai erõként megszüntették, Bécs Németországnak tekintett a Kettõs Monarchia utolsó esélyeként a túlélésre. Az embereknek még csak egy reményük van: a Német Front, az osztrák-magyarországi nagykövet július 11-én számolt be Berlinbe. Még egy külön békében remény sem létezik. Ugyanezen a napon a német hadsereg főparancsnoka, amely korábban fontolóra vette az újbóli támadási tervek visszatérését az influenzajárvány járványaikra gyakorolt ​​hatása miatt, úgy döntött, hogy előrelép. A franciaországi Champagne régióban, a Marne folyó közelében július 15-én elkövetett német támadás súlyos kudarcot vallott le. Ez lenne az I. világháború utolsó német támadása.