1994-ben ezen a napon az erőszak táplálja azt, amely a második világháború óta a legrosszabb népirtás epizódjává válik: a becslések szerint 500 000 - 1 millió ártatlan polgári tutsis és mérsékelt hutások mészárlása. A mészárlások első hulláma után a ruandai erőknek sikerül visszatartaniuk a nemzetközi beavatkozást 10 belga békefenntartó tiszt meggyilkolásával. A tutsik, egy olyan kisebbségi csoport, amely Ruanda lakosságának körülbelül 10% -át képviselte, nem kapott segítséget a nemzetközi közösség részéről, bár az Egyesült Nemzetek Szervezete később beismerte, hogy a kezdetektől mindössze 5000 katona leállította a nagykereskedelmi vágást.
Az 1994-es népirtás közvetlen gyökerei az 1990-es évek elejére nyúlnak vissza, amikor a hutu Juvenal Habyarimana elnök az anti-tutsi retorikát kezdett erősíteni a huták között. 1990 októberétől több száz tutsis mészárlás történt. Noha a két etnikai csoport nagyon hasonló volt, és évszázadok óta ugyanazt a nyelvet és kultúrát használta, a törvény előírta az etnikai hovatartozás szerinti regisztrálást. A kormány és a hadsereg elkezdett összeállítani az Interahamwe-t (azaz „azokat, akik együtt támadnak”), és felkészült a tutsik felszámolására, Hutákat fegyverekkel és machettákkal fegyveresítve. 1994 januárjában az Egyesült Nemzetek Szervezetének ruandai erõi figyelmeztették, hogy a nagyobb mészárlások hamarosan várhatók.
1994. április 6-án Habyarimana elnököt meggyilkolták, amikor repülőjét lelőtték. Nem ismeretes, hogy a támadást a Ruanda Hazafias Front (RPF), az akkoriban országon kívül telepített Tutsi katonai szervezet, vagy a hutu szélsőségesek tömeges gyilkosságot kezdeményezte-e. Mindenesetre a Hutu katonai szélsőségesek, Theoneste Bagosora ezredes vezetésével, azonnal cselekedtek, tutsist és mérsékelt Hutust gyilkolták meg az összeomlás után néhány órán belül.
Másnap meggyilkolták a belga békefenntartókat, ami kulcsfontosságú tényező az amerikai erők Ruandából való kivonulásában. Nem sokkal később a ruandai rádióállomások felszólították a hutu többséget, hogy öljék meg az ország összes tutsit. A hadsereg és a nemzeti rendõrség a gyilkosságot irányította, néha fenyegetve a hutu civileket, amikor a meggyõzés nem mûködött. Szomszédaik ártatlan embereket ezreket halálra csapkodtak machettákkal. A szörnyű bűncselekmények ellenére a nemzetközi közösség, beleértve az Egyesült Államokat, habozott bármilyen intézkedést megtenni. Tévesen tulajdonították a népirtást a törzsi háború közepette zajló káosznak. Bill Clinton elnök később Amerika mulasztásának megsemmisítésére hívta fel adminisztrációjának a legnagyobb sajnálatát.
Az RPF-nek, Paul Kagame vezetésével bízták meg a végső soron sikeres katonai kampány kezdetét Ruanda ellenőrzése érdekében. Nyárra az RPF legyőzte a hutu csapatokat, és elhagyta őket az országból és több szomszédos nemzetbe. Addigra azonban a Ruandában élő tutak becsült 75% -át meggyilkolták.
