Ez a második világháború összecsapása a szövetségesek 1944 októberében a Fülöp-szigeteken, Leyte-szigeten történő leszállását követte. A japánok a Leyte-öbölben három haditengerészeti erõt közelítettek össze, és csalóval sikeresen eltereltek az USA harmadik flottáját. A Suriago-szoroson az USA hetedik flottája megsemmisítette az egyik japán haderőt, és kényszerített egy másikot visszavonulásra. A harmadik sikeresen átjutott a San Bernadino egyenesen, de visszavonult, mielőtt megtámadta a szövetséges erõket Leyte-ben. A felszíni flotta nagy részének elpusztult a csata során Japán hátrányos helyzetben volt az a képessége, hogy erőforrásait Délkelet-Ázsiából a szülőföldre szállítsa.
A szövetséges erőknek a Fülöp-szigeteken való inváziója során folytatott légi és tengeri csata október 20-án kezdődött a Leyte-szigeten. A invázióra számítva a japán flottaparancsnokság parancsnoka szerint a csapatok a tengeren már a szövetséges leszállás első jeleinél a tenger felé indultak. A korábbi kötelezettségvállalások következményei és a japán bizonytalan üzemanyag-helyzet miatt a japán flottát szétszórtan telepítették: Japánban a szállító erők új pilótákat képztek; csatahajó egységei Szingapúr közelében (az üzemanyagforrások közelében) és néhány cirkáló erõ, korábban a Csendes-óceán északi részén, a Tajvanon tartózkodó szövetségesek szállító csapata után manővereztek (október 10–12.). Amikor Japán a Fülöp-szigetek vizeire parancsolta flottáját, ezeknek az erőknek külön-külön vitorlázniuk kellett, és az ezt követő csatában nagyrészt függetlenül működtek.
A Fülöp-szigetek felé haladva a haditengerészeti parancs javasolta, hogy a csatahajó egységének Kurita Takeo admirális vonja le flottájának egy elemét a Leiga-öbölbe a Surigao-szoroson keresztül. Ilyen módon haderőt hajtott végre, amelyet megsemmisítettek a felszíni tengeri harcban a klasszikus „T” kereszteződésen október 24-25-én. Az északi cirkáló elem megpróbálta követni, de újracsúszott, mielőtt kapcsolatba lépett volna. A japán légifuvarozók sikeresen elrejtették az William F. Halsey admirális harmadik flottáját északon, felfedve a San Bernardino-szorosot, amelyen áthaladtak a Kurita fő flottája, miután heves amerikai tengeralattjáró és légi támadások nyomán elfordultak. Kurita a Leyte-öbölhez legközelebb esett, miközben számos kisebb amerikai kíséret szállítóiba ütközött, amelyeket a japán felvette a rendszeres flottaszállítók számára. A légi járművek azonban az idő múlásával egyre erőteljesebb támadásokat hajtottak végre a japánok ellen, hosszú távon arra kényszerítve Kuritát, hogy távozzon a Fülöp-szigeteki vizektől.
A Leyte-öböl meghatározó volt abban, hogy elpusztította a fennmaradó japán flotta nagy részét, miközben gyakorlatilag megszüntette Japán azon képességét, hogy az erőforrásokat Délkelet-Ázsia áttelepítse az otthoni szigetekre. A japán veszteségek között négy repülőgép-hordozó, három csatahajó, hat nehéz és négy könnyű cirkáló volt, és tizenegy pusztító, több száz repülőgép és több mint 10 500 tengerész. A szövetséges veszteségek egy könnyű hordozót, két kíséret hordozót, két rombolót és egy romboló kíséretét jelentették. Az általános kudarc ellenére a japánok megmutatták, hogy elszántsággal továbbra is háborús támadásokat hajthatnak végre egy szövetséges armada ellen, hatalmas technikai és anyagi előnyökkel járva.
Az Olvasó társa a katonai történelemhez. Szerkesztette Robert Cowley és Geoffrey Parker. Szerzői jog © 1996, Houghton Mifflin Harcourt Publishing Company. Minden jog fenntartva.
