1950. június 27-én Harry S. Truman elnök bejelenti, hogy az Egyesült Államok légi és tengeri erõit rendelte Dél-Koreába, hogy támogassa a demokratikus nemzetet a kommunista észak-koreai invázió visszaszorításában. Az Egyesült Államok hatalmas katonai műveletet hajtott végre - magyarázta - az Egyesült Nemzetek Szervezetének az ellenségeskedések felszámolására és az ázsiai kommunizmus terjedését felszólító határozat végrehajtására. Az Egyesült Államok erõinek Koreához rendelése mellett Truman az Egyesült Államok 7. flottáját Formosába (Tajvan) is kiküldte, hogy megvédje a kommunista Kína invázióját, és elrendelte a katonai segítségnyújtás felgyorsítását a vietnami kommunista gerillák ellen harcoló francia erõk számára.
A második világháború vége felé tartó jaltai konferencián az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Britannia megállapodtak abban, hogy Koreát két különálló elfoglalási zónára osztják. Az országot a 38. párhuzamos szakasz mentén osztották fel, a szovjet erők elfoglalják az északi zónát, az amerikaiak pedig délen álltak. 1947-ben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szabad választásokat követelt Koreában, de a szovjetek megtagadták a szabályok betartását. 1948 májusában a Koreai Demokratikus Népi Köztársaság kommunista államát kihirdetik Észak-Koreában. Augusztusban megalakult a Koreai Demokratikus Köztársaság Dél-Koreában. 1949-re mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió kivonták csapataik nagy részét a Koreai-félszigetről.
1950. június 25-én hajnalban (az Egyesült Államokban és Európában június 24-én) az észak-koreai néphadsereg 90 000 kommunista csapata megszállta Dél-Koreát a 38. párhuzamon, teljesen elkapva a Koreai Köztársaság haderőjét és sietve eldobva őket. déli visszavonulás. Június 25-én délután az USA Biztonsági Tanácsa vészhelyzetben ülésezett és jóváhagyta az Egyesült Államok állásfoglalását, amely felszólít az „ellenségeskedés azonnali beszüntetésére” és az észak-koreai erők visszavonására a 38. párhuzamos területre. Abban az időben a Szovjetunió bojkottálta a Biztonsági Tanácsot az Egyesült Államok Kínai Népköztársaság befogadásának megtagadása miatt, és ezért elmulasztotta esélyét, hogy megvétózza ezt és más fontos USA állásfoglalásokat.
Truman elnök június 27-én bejelentette a nemzetnek és a világnak, hogy Amerika beavatkozik a koreai konfliktusba annak érdekében, hogy megakadályozzák a független nemzet hódítását a kommunizmus által. Truman azt állította, hogy a Szovjetunió mögött állt az észak-koreai invázió, és valójában a szovjetek hallgatólagosan jóváhagyták az inváziót, amelyet szovjet gyártású tankokkal és fegyverekkel hajtottak végre. Annak félelme ellenére, hogy az amerikai koreai beavatkozás nyílt háborúhoz vezethet az Egyesült Államok és Oroszország között a „hidegháború” éveit követõen, Truman döntését a Kongresszus és az USA közvéleményének túlnyomó jóváhagyása fogadta el. Truman nem kérte a háború kihirdetését, de a Kongresszus megszavazta a tervezet meghosszabbítását, és felhatalmazta Trumant a rezervisták felhívására.
Június 28-án a Biztonsági Tanács újra összeült, és a Szovjetunió folyamatos távolléte mellett az Egyesült Államok állásfoglalását fogadta el, amelyben jóváhagyta az erőszak alkalmazását Észak-Korea ellen. Truman június 30-án beleegyezett az USA földi erõivel Koreába, és a Biztonsági Tanács július 7-én javasolta, hogy az összes Koreába küldetett amerikai erõt az Egyesült Államok parancsnoka alá helyezzék. Másnap Douglas MacArthur tábornokot nevezték ki a koreai összes amerikai erõ parancsnokává.
A háború nyitó hónapjaiban az Egyesült Államok vezette amerikai erõi gyorsan elõrehaladtak az észak-koreai ellen, ám októberben a kínai kommunista csapatok belépett a csataba, és a szövetségeseket sietõ visszavonulásra dobták. 1951 áprilisában Truman megkönnyebbítette MacArthur parancsnokságát, miután nyilvánosan azzal fenyegette, hogy Kínát bombázza Truman kijelentett háborús politikája ellenére. Truman attól tartott, hogy a Kínával folytatott harcok eszkalálódása a Szovjetuniót vonzza a koreai háborúba.
1951 májusáig a kommunistákat visszaváltották a 38. párhuzamosságra, és a csatavonal ezen a környéken maradt a háború hátralévő részére. 1953. július 27-én kétéves tárgyalásokat követően fegyverszünetet írtak alá, amely véget vet a háborúnak és helyreállította a mai napig fennálló Korea 1945-es osztását. Körülbelül 150 000 csapata dél-koreai, az Egyesült Államokból és a részt vevő amerikai nemzetekből öltek meg a koreai háborúban, és egymillió dél-koreai civil vesztette életét. Becslések szerint 800 000 kommunista katona meghalt, és több mint 200 000 észak-koreai civilek haltak meg.
Az elveszített amerikai csapatok eredeti száma: 54 246 meghalt, és ellentmondásosnak bizonyult, amikor a Pentagon 2019-ben elismerte, hogy a koreai háború idején az egész világon megölt amerikai csapatok belekerültek ebbe a számba. Például minden olyan amerikai katona, aki 1950 júniusától 1953 júliusáig a világ bármely pontján autóbalesetben meghalt, a koreai háború áldozatának tekintették. Ha ezeket a haláleseteket kivonják az 54 000-ből, akkor csak a koreai műveleti színházban (bármilyen okból) meghalt amerikaiak maradnak, a koreai háborúban az Egyesült Államokban összesen 36 516 halott.
